Furcsa, hogy a tudomány világában az egészségünk, a testünk miért ilyen tabutéma. Keveset foglalkozunk vele a legtöbb családban, mert kellemetlen érzés, keveset tanulunk róla az iskolában, mert valakik szerint fontosabb a képletek és szögfüggvények ismerete, mint azé az organizmusé, amelynek a megfelelő működése nélkül hiába vagyunk okosak és szépek. Felnőttként pedig kevés rá az időnk, azt pedig csak a legjobb munkáltatók fedezték fel érdekes módon, hogy ha eleget áldoznak a drága pénzen tartott és sok idő alatt betanított munkavállalóikra, annak mindenféle pozitív pszichés és pénzügyi hozadéka is van.

  Tehát felnőttként szinte semmi komoly orvosi háló nincs a legtöbb ember körül: a szűrővizsgálatok esetlegesek, kellemetlenek, nem túl jól kommunikáltak, az magyar egészségügy katasztrofális állapotban van, csak magunkra számíthatunk akkor, ha bajt érzünk. Ne hessegessük el ezt az érzést, hisz magunk ismerjük a legjobban a testünket. Ha biztosak vagyunk abban, hogy valami nincs rendben, legyünk felelősek annyira magunkért és a szeretteinkért, hogy vállaljuk fel a kellemetlen dolgokat: az időponthajszolást, a sokszor szinte megalázó magyarázkodást, és akár az orvosváltást is. Még mindig sokan gondolják közülük úgy, hogy nem meghallgatniuk kell a beteg panaszait, hanem rájuk húzni egy bizonyos protokollt. Pár éves gyógyítgatásom alatt találkoztam idősebb és fiatalabb orvosokkal is, akik viszont már kommunikálnak a beteggel, próbálnak emberi körülményeket teremteni a szegényes TB rendeléseken is. Keressük meg őket: ne csak mások ajánlásaira támaszkodjunk, szerezzünk saját tapasztalatokat, hisz lehet, hogy nekünk másik orvossal sikerül sokkal könnyebben megtalálni a hangot, mint valamelyik ismerősünknek.

  Az, hogy nem ingyenes az egészségügy, nemcsak a hálapénzkérdés miatt kell, hogy az eszünkbe jusson, hanem azért is, mert biztosan nincs messze az idő, amikor még ennyire sem lesz ingyenes, és sokat tehetünk a saját pénztárcánkért azzal, hogy időben megyünk a megfelelő orvoshoz, magunk téve a megelőzésért, mert a többi leginkább szlogen. Sokkal tudatosabban kell kezelnünk ezt a kérdést, a magunk menedzselését is, és ezt a saját káromon tanultam meg.  Ha annak idején határozottabban nyaggatom az orvost, hogy szeretnék bármilyen képalkotó vizsgálatot a családi halmozódás miatt, vagy fogom magam, és nekiállok a témáról olvasni, és elmegyek egy másik orvoshoz, nem lesz akkora az a daganat, mint amekkora lett. Az orvos megnyugtató szavait készpénznek vettem, és elaltattam a gyanakvásomat azzal, hogy hiszen pont azért járok onkológus nőgyógyászhoz, hogy ne kelljen aggódnom, de inkább el kellett volna gondolkodnom azon, hogy ez valódi megnyugvás, vagy csak kényelmes eltemetése a dolognak. Naiv voltam nagyon, ez tény.