Saját történetem, röviden (?) 

Kb. pont a 37. szülinapomon találtam meg a csomót. Oldalt, pontosan azon a helyen, ahol már lassan fél éve (vagy több is) mindkét oldalon időnként fájdalmat éreztem. Amikor a nőgyógyászt kérdeztem tavasszal, megnézte, de mivel mindkét oldalra panaszkodtam, és úgy éreztem, igen, köze van a ciklusokhoz, megnyugtatott, hogy nem baj, ha eddig nem volt ez jellemző, hormonális változások lehetnek 40 körül is, ahhoz lehet köze. És persze ismét semmit nem kérdezett a családról, hiába próbáltam erőltetni a témát.

Amikor a csomót is megmutattam, jóindulatúnak gondolta. Merthogy fáj és hirtelen lett. A mammográfián és az ultrahangon is ezt írták, hogy csak minimálisan gyanús, de megpróbálnak azért folyadékot leszívni. És folytatták a tévhitek felsorolását: hogy a mellrák nem fáj, nem nő egyik napról a másikra 2-3 centisre, és hogy a mintavétel sem fáj. Ezért majdnem elájultam a hirtelen és váratlan fájdalomtól, valamit hörögtem, a kedves patológus hölgy meg  megjegyezte undokul a fejem felett, hogy hogy lehet így viselkedni, lehet, hogy nem is lett jó, korán kihúzta a tűt. Alig tudtam feltápászkodni. Én is csodálkoztam - láttam, hogy mások nagyjából vidáman távoznak, nem értettem, persze, ijesztő, hogy egy olyan vastag tűvel (vékonytű-biopsziának nevezik, haha) mellbe szúrnak, de a fájdalom nem tűnt pszihésnek...

Másnap a radiológus azzal fogadott, hogy ugye, milyen jó, hogy mégis megszúrtak... Megint értetlenül néztem, kérdeztem, miért is jó, és felvilágosított, hogy az eredmény rossz, nem folyadékkal teli ciszta, keressem meg X.Y. sebészt. Mindezt a folyosón. Hirtelen. Ezt nem vártam, hogy mellrák. Anyu petefészekrákban halt meg. Akkor még nem tudtam, hogy nincs ebben semmi furcsa. Az viszont az volt, hogy a sebészetre küld és nem az onkológiára. Mindegy, az adott orvos persze szabadságon volt, de mivel a papíromon a "sürgős műtét" kitétel szerepelt, kifaggattam az épp jelenlévő orvost. Nem sokat tudtam meg.

Folyt. köv.